Német általános nyelvi képzés

E-000658/2014/C002

A képzési program célja, hogy a képzésben résztvevők olyan idegen nyelvi kompetenciák birtokába jussanak, amelyek segítségével a mindennapi élethelyzetekben magas szinten tudnak kommunikálni más nemzetiségű emberekkel, ezáltal nyitottabbá válnak a világra és lehetőségük nyílik arra, hogy megismerjenek más kultúrákat is. A magas szintű nyelvtudás megszerzésével a képzésben résztvevők nagyobb hozzáértéssel és hatékonysággal tudják végezni a munkájukat.

A1 – Minimum szint 1. (64 óra)

A KER A1 szint jellemzőihez igazodva a modul célja az adott tananyagegység tartalmában részletezett kommunikációs célok, lexikai követelmények és tematikák, grammatikai követelmények, országismereti célok és tematikák ismerete és elsajátítása.
KER A1 szint jellemzői:
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a személyére, a családjára, a közvetlen környezetére vonatkozó, gyakran használt, egyszerű szavakat és szókapcsolatokat, ha lassan és tagoltan beszélnek hozzá.
Szövegértés – Olvasás: Megérti a nagyon egyszerű mondatokat, például hirdetésekben, plakátokon vagy katalógusokban az ismert nevek vagy szavak segítségével.
Beszéd – Társalgás: Képes egyszerű kapcsolatteremtésre, ha a másik személy kész mondanivalóját kissé lassabban vagy más kifejezésekkel megismételni, illetve segíti a mondanivaló megformálását. Fel tud tenni és meg tud válaszolni olyan kérdéseket, amelyek a mindennapi szükségletek konkrét kifejezésére szolgálnak.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű kifejezésekkel és mondatokkal be tudja mutatni a lakóhelyét és az ismerőseit.
Írás: Tud képeslapra rövid és egyszerű (például nyaralási) üdvözletet írni. Ki tud tölteni egyszerű nyomtatványon a személyi adataira vonatkozó részeket, például a szállodai bejelentőlapon a nevét, az állampolgárságát és a címét.

A1 – Minimum szint 2. (68 óra)

A KER A2 szint jellemzőihez igazodva a modul célja, az adott tananyagegység tartalmában részletezett kommunikációs célok, lexikai követelmények és tematikák, grammatikai követelmények, országismereti célok és tematikák ismerete és elsajátítása.
KER A1 jellemzői:

A2 – Alapszint 1. (64 óra)

A KER A2 szint jellemzőihez igazodva a modul célja, az adott tananyagegység tartalmában részletezett kommunikációs célok, lexikai követelmények és tematikák, grammatikai követelmények, országismereti célok és tematikák ismerete és elsajátítása.
KER A2 jellemzői:
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a személyéhez közvetlenül kapcsolódó, gyakran használt szavakat és kifejezéseket (pl. személyes adatai, család, vásárlások, szűk környezet, tanulás, munka). Megérti az egyszerű és világos hirdetések és üzenetek lényegét.
Szövegértés – Olvasás: El tud olvasni rövid, nagyon egyszerű szövegeket. Megtalálja a várható / konkrét információt a mindennapi, egyszerű szövegekben (pl. rövid hirdetés, prospektus, menü, menetrend), és megérti a rövid, egyszerű magánleveleket.
Beszéd – Társalgás: Az egyszerű, rutinszerű helyzetekben egyszerű és közvetlen módon cserél információt mindennapi tevékenységekről vagy témákról. A nagyon rövid információcserére még akkor is képes, ha egyébként nem ért meg eleget ahhoz, hogy a társalgásban folyamatosan részt vegyen.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű eszközökkel és mondatokkal tud beszélni a családjáról és más személyekről, életkörülményeiről, tanulmányairól, jelenlegi vagy előző szakmai tevékenységeiről.
Írás: Tud rövid, egyszerű jegyzetet, üzenetet vagy magánjellegű, például köszönőlevelet írni.

A2 – Alapszint 2. (68 óra)

A KER A2 szint jellemzőihez igazodva a modul célja az adott tananyagegység tartalmában részletezett kommunikációs célok, lexikai követelmények és tematikák, grammatikai követelmények, országismereti célok és tematikák ismerete és elsajátítása.
KER A2 jellemzői:
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a személyéhez közvetlenül kapcsolódó, gyakran használt szavakat és kifejezéseket (pl. személyes adatai, család, vásárlások, szűk környezet, tanulás, munka). Megérti az egyszerű és világos hirdetések és üzenetek lényegét.
Szövegértés – Olvasás: El tud olvasni rövid, nagyon egyszerű szövegeket. Megtalálja a várható / konkrét információt a mindennapi, egyszerű szövegekben (pl. rövid hirdetés, prospektus, menü, menetrend), és megérti a rövid, egyszerű magánleveleket.
Beszéd – Társalgás: Az egyszerű, rutinszerű helyzetekben egyszerű és közvetlen módon cserél információt mindennapi tevékenységekről vagy témákról. A nagyon rövid információcserére még akkor is képes, ha egyébként nem ért meg eleget ahhoz, hogy a társalgásban folyamatosan részt vegyen.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű eszközökkel és mondatokkal tud beszélni a családjáról és más személyekről, életkörülményeiről, tanulmányairól, jelenlegi vagy előző szakmai tevékenységeiről.
Írás: Tud rövid, egyszerű jegyzetet, üzenetet vagy magánjellegű, például köszönőlevelet írni.

B1 – Küszöbszint 1. (80 óra)

A KER B1 szint jellemzőihez igazodva a modul célja, az adott tananyagegység tartalmában részletezett kommunikációs célok, lexikai követelmények és tematikák, grammatikai követelmények, országismereti célok és tematikák ismerete és elsajátítása.
KER B1 szinten:
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a világos, mindennapi beszéd lényegét, ha olyan témákról esik szó, mint a munka, a tanulás, a szabadidő, stb. Ki tudja szűrni a lényeget azokból a rádió- és tévéadásokból, amelyek aktuális eseményekről, szakmai vagy érdeklődési körének megfelelő témákról szólnak, és ha eléggé lassan és tagoltan beszélnek.
Szövegértés – Olvasás: Megérti a főként köznyelven, vagy a munkájához közvetlenül kapcsolódó szaknyelven megírt szövegeket. Magánlevélben megérti az események, érzelmek vagy kívánságok leírását.
Beszéd – Társalgás: Elboldogul a legtöbb olyan nyelvi helyzetben, amely utazás során adódik. Felkészülés nélkül részt tud venni az ismert, az érdeklődési körének megfelelő, vagy a mindennapi témákról (pl. család, szabadidő, tanulás, munka, utazás, aktuális események) folyó társalgásban.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű kifejezésekkel tud beszélni élményekről, eseményekről, álmairól, reményeiről és céljairól. Röviden is meg tudja magyarázni, indokolni véleményét és terveit.
Írás: Egyszerű, folyamatos szövegeket tud alkotni olyan témákban, amelyeket ismer, vagy érdeklődési körébe tartoznak. Élményeiről és benyomásairól magánleveleket tud írni.

B1 – Küszöbszint 2. (80 óra)

A KER B1 szint jellemzőihez igazodva a modul célja az adott tananyagegység tartalmában részletezett kommunikációs célok, lexikai követelmények és tematikák, grammatikai követelmények, országismereti célok és tematikák ismerete és elsajátítása.
KER B1 jellemzői:
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a világos, mindennapi beszéd lényegét, ha olyan témákról esik szó, mint a munka, a tanulás, a szabadidő, stb. Ki tudja szűrni a lényeget azokból a rádió- és tévéadásokból, amelyek aktuális eseményekről, szakmai vagy érdeklődési körének megfelelő témákról szólnak, és ha eléggé lassan és tagoltan beszélnek.
Szövegértés – Olvasás: Megérti a főként köznyelven, vagy a munkájához közvetlenül kapcsolódó szaknyelven megírt szövegeket. Magánlevélben megérti az események, érzelmek vagy kívánságok leírását.
Beszéd – Társalgás: Elboldogul a legtöbb olyan nyelvi helyzetben, amely utazás során adódik. Felkészülés nélkül részt tud venni az ismert, az érdeklődési körének megfelelő, vagy a mindennapi témákról (pl. család, szabadidő, tanulás, munka, utazás, aktuális események) folyó társalgásban.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű kifejezésekkel tud beszélni élményekről, eseményekről, álmairól, reményeiről és céljairól. Röviden is meg tudja magyarázni, indokolni véleményét és terveit.
Írás: Egyszerű, folyamatos szövegeket tud alkotni olyan témákban, amelyeket ismer, vagy érdeklődési körébe tartoznak. Élményeiről és benyomásairól magánleveleket tud írni.

B2 – Középszint 1. (60 óra)

Igazodva a 2. pontban felsorolt KER szintleírásokhoz, az adott tananyagegység tartalmában részletezett kommunikációs célok, lexikai követelmények és tematikák, grammatikai követelmények, országismereti célok és tematikák ismerete és elsajátítása.
KER B2 szinten:
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a hosszabb beszédeket és előadásokat, illetve még a bonyolultabb érveléseket is követni tudja, amennyiben a téma számára elég ismert. Többnyire megérti a híreket és az aktuális eseményekről szóló műsorokat a tévében. Általában érti a filmeket, ha a szereplők köznyelven beszélnek.
Szövegértés – Olvasás: El tudja olvasni azokat a cikkeket és beszámolókat, amelyek jelenkori problémákkal foglalkoznak, és szerzőjük véleményét, nézetét fejtik ki. Megérti a kortárs irodalmi prózát.
Beszéd – Társalgás: Az anyanyelvi beszélővel természetes, könnyed és közvetlen kapcsolatteremtésre képes. Aktívan részt tud venni az ismert témákról folyó társalgásban, úgy, hogy közben érvelve kifejti a véleményét.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Világosan és kellő részletességgel fejezi ki magát számos, érdeklődési körébe tartozó témában. Ki tudja fejteni a véleményét valamely aktuális témáról úgy, hogy részletezi a különböző lehetőségek előnyeit és hátrányait.
Írás: Világos és részletes szövegeket tud alkotni az érdeklődési körébe tartozó számos témáról. Tud olyan dolgozatot vagy beszámolót írni, amely tájékoztat, érveket és ellenérveket sorakoztat fel valamiről. Levélben rá tud világítani arra, hogy milyen jelentőséget tulajdonít az eseményeknek, élményeknek.

B2 – Középszint 2. (60 óra)

B2 – Középszint 3. (60 óra)

A KER B2 szint jellemzőihez igazodva a modul célja nyelvtani szerkezetek, témakörök és szókincs, civilizációs ismeretek, készségek és kompetenciák elsajátítása.
KER B2 jellemzői:
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a hosszabb beszédeket és előadásokat, illetve még a bonyolultabb érveléseket is követni tudja, amennyiben a téma számára elég ismert. Többnyire megérti a híreket és az aktuális eseményekről szóló műsorokat a tévében. Általában érti a filmeket, ha a szereplők köznyelven beszélnek.
Szövegértés – Olvasás: El tudja olvasni azokat a cikkeket és beszámolókat, amelyek jelenkori problémákkal foglalkoznak, és szerzőjük véleményét, nézetét fejtik ki. Megérti a kortárs irodalmi prózát.
Beszéd – Társalgás: Az anyanyelvi beszélővel természetes, könnyed és közvetlen kapcsolatteremtésre képes. Aktívan részt tud venni az ismert témákról folyó társalgásban, úgy, hogy közben érvelve kifejti a véleményét.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Világosan és kellő részletességgel fejezi ki magát számos, érdeklődési körébe tartozó témában. Ki tudja fejteni a véleményét valamely aktuális témáról úgy, hogy részletezi a különböző lehetőségek előnyeit és hátrányait.
Írás: Világos és részletes szövegeket tud alkotni az érdeklődési körébe tartozó számos témáról. Tud olyan dolgozatot vagy beszámolót írni, amely tájékoztat, érveket és ellenérveket sorakoztat fel valamiről. Levélben rá tud világítani arra, hogy milyen jelentőséget tulajdonít az eseményeknek, élményeknek.

B2 – Középszint 4. (60 óra)

A KER B2 szint jellemzőihez igazodva a modul célja az adott tananyagegység tartalmában részletezett kommunikációs célok, lexikai követelmények és tematikák, grammatikai követelmények, országismereti célok és tematikák ismerete és elsajátítása.
KER B2 jellemzői:
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a hosszabb beszédeket és előadásokat, illetve még a bonyolultabb érveléseket is követni tudja, amennyiben a téma számára elég ismert. Többnyire megérti a híreket és az aktuális eseményekről szóló műsorokat a tévében. Általában érti a filmeket, ha a szereplők köznyelven beszélnek.
Szövegértés – Olvasás: El tudja olvasni azokat a cikkeket és beszámolókat, amelyek jelenkori problémákkal foglalkoznak, és szerzőjük véleményét, nézetét fejtik ki. Megérti a kortárs irodalmi prózát.
Beszéd – Társalgás: Az anyanyelvi beszélővel természetes, könnyed és közvetlen kapcsolatteremtésre képes. Aktívan részt tud venni az ismert témákról folyó társalgásban, úgy, hogy közben érvelve kifejti a véleményét.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Világosan és kellő részletességgel fejezi ki magát számos, érdeklődési körébe tartozó témában. Ki tudja fejteni a véleményét valamely aktuális témáról úgy, hogy részletezi a különböző lehetőségek előnyeit és hátrányait.
Írás: Világos és részletes szövegeket tud alkotni az érdeklődési körébe tartozó számos témáról. Tud olyan dolgozatot vagy beszámolót írni, amely tájékoztat, érveket és ellenérveket sorakoztat fel valamiről. Levélben rá tud világítani arra, hogy milyen jelentőséget tulajdonít az eseményeknek, élményeknek.

C1 – Haladószint 1. (80 óra)

A KER C1 szint jellemzőihez igazodva a modul célja az adott tananyagegység tartalmában részletezett kommunikációs célok, lexikai követelmények és tematikák, grammatikai követelmények, országismereti célok és tematikák ismerete és elsajátítása.
KER C1 jellemzői:
Szövegértés – Hallás utáni értés: Még a nem világosan szerkesztett és rejtett jelentéstartalmú, hosszú szöveget is megérti. Szinte erőfeszítés nélkül érti meg a tévéműsorokat és a filmeket.
Szövegértés – Olvasás: Megérti a hosszú, összetett, tényszerű és irodalmi szövegeket; érzékeli bennük a különböző stílusjegyeket. A szakmai cikkeket és a hosszú műszaki leírásokat akkor is megérti, ha nem kapcsolódnak szakterületéhez.
Beszéd – Társalgás: Folyamatosan és gördülékenyen fejezi ki magát, ritkán keresi a szavakat és kifejezéseket. A nyelvet könnyeden és hatékonyan használja a különböző társadalmi és szakmai kapcsolatokban. Gondolatait, véleményét pontosan ki tudja fejteni; hozzászólásait a beszélőtársakéhoz tudja kapcsolni.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Világosan és részletesen tud leírni bonyolult dolgokat úgy, hogy más kapcsolódó témaköröket is bevon, egyes elemeket részletez, és mondanivalóját megfelelően fejezi be.
Írás: Képes arra, hogy álláspontját világos, jól szerkesztett szövegben fogalmazza meg. Levélben, dolgozatban, beszámolóban úgy tud összetett témákról írni, hogy a fontosnak tartott dolgokat kiemeli. Stílusát az olvasóhoz tudja igazítani.

C1 – Haladószint 2. (60 óra)

Igazodva a 2. pontban felsorolt KER szintleírásokhoz, az adott tananyagegység tartalmában részletezett kommunikációs célok, lexikai követelmények és tematikák, grammatikai követelmények, országismereti célok és tematikák ismerete és elsajátítása.
KER C1 szinten:

C1 – Haladószint 3. (60 óra)

C1 – Haladószint 4. (60 óra)

A KER C1 szint jellemzőihez igazodva a modul célja az adott tananyagegység tartalmában részletezett kommunikációs célok, lexikai követelmények és tematikák, grammatikai követelmények, országismereti célok és tematikák ismerete és elsajátítása.
KER C1 jellemzői:
Szövegértés – Hallás utáni értés: Még a nem világosan szerkesztett és rejtett jelentéstartalmú, hosszú szöveget is megérti. Szinte erőfeszítés nélkül érti meg a tévéműsorokat és a filmeket.
Szövegértés – Olvasás: Megérti a hosszú, összetett, tényszerű és irodalmi szövegeket; érzékeli bennük a különböző stílusjegyeket. A szakmai cikkeket és a hosszú műszaki leírásokat akkor is megérti, ha nem kapcsolódnak szakterületéhez.
Beszéd – Társalgás: Folyamatosan és gördülékenyen fejezi ki magát, ritkán keresi a szavakat és kifejezéseket. A nyelvet könnyeden és hatékonyan használja a különböző társadalmi és szakmai kapcsolatokban. Gondolatait, véleményét pontosan ki tudja fejteni; hozzászólásait a beszélőtársakéhoz tudja kapcsolni.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Világosan és részletesen tud leírni bonyolult dolgokat úgy, hogy más kapcsolódó témaköröket is bevon, egyes elemeket részletez, és mondanivalóját megfelelően fejezi be.
Írás: Képes arra, hogy álláspontját világos, jól szerkesztett szövegben fogalmazza meg. Levélben, dolgozatban, beszámolóban úgy tud összetett témákról írni, hogy a fontosnak tartott dolgokat kiemeli. Stílusát az olvasóhoz tudja igazítani.

C2 – Mesterfok 1. (80 óra)

A KER C2 szint jellemzőihez igazodva a modul célja az adott tananyagegység tartalmában részletezett kommunikációs célok, lexikai követelmények és tematikák, grammatikai követelmények, országismereti célok és tematikák ismerete és elsajátítása.
KER C2 jellemzői:
Szövegértés – Hallás utáni értés: Minden nehézség nélkül megérti az élőben hallott, médián keresztül sugárzott, vagy gyors tempójú beszédet, ha van ideje megszokni az akcentust.
Szövegértés – Olvasás: Könnyedén elolvas bármilyen tartalmú vagy formájú elvont, bonyolult szöveget, például kézikönyvet, szakcikket, irodalmi művet.
Beszéd – Társalgás: Könnyedén részt tud venni bármilyen társalgásban, vitában; nagy biztonsággal alkalmazza a sajátos kifejezéseket és a különböző nyelvi fordulatokat. Gördülékenyen, szabatosan, az árnyalatok finom kifejezésére is ügyelve beszél. Ha elakad, úgy kezdi újra és fogalmazza át a mondandóját, hogy az szinte fel sem tűnik.

Beszéd – Folyamatos beszéd: Világosan és folyamatosan, stílusát a helyzethez igazítva ír le vagy fejt ki bármit, előadását logikusan szerkeszti meg; segíti a hallgatót abban, hogy a lényeges pontokat kiragadja és megjegyezze.
Írás: Tud világos, gördülékeny, a körülményekhez stílusában illeszkedő szöveget írni. Meg tud fogalmazni olyan bonyolult levelet, beszámolót és cikket, amelynek jó tagolása segíti az olvasót abban, hogy a lényeges pontokat kiragadja és megjegyezze. Össze tud foglalni szakmai és irodalmi műveket, tud róluk kritikai elemzést írni.

C2 – Mesterfok 2. (60 óra)

C2 – Mesterfok 3. (60 óra)